Március 3-án indul az MTV legújabb napi sorozata, a Marslakók. A sorozatról eddig nem sokat tudhatunk. Most azonban kiderült, hogy egy-egy epizód 6 millió forintba kerül, az előkészítő munkákra pedig 200 millió forintot kellett költenie az MTVA-nak. Ha senki sem nézi, az sem baj, ugyanis az első évaddal szemben nincs nézettségi elvárás. A második szezonnak is csak az m1 főműsoridős átlagát kell elérnie a 18:30-tól 22-ig terjedő időszakban, a harmadik évadnak ezt tíz százalékkal kell meghaladnia.
A sorozat szereplőiről egyenlőre még nem tudunk semmit.
A hivatalos ismertető: Ők hatan itt élnek közöttünk, Magyarországon. Addig hívják ki a sorsot maguk ellen, míg utcára nem kerülnek. Elhatározzák: szerkesztőséget alapítanak, egy saját internetes újságot marslakok.hu néven. Jobbat, többet akarnak adni, mint amennyi a mai magyar sajtóban megvalósíthatónak tűnik: elegük van a celebekből, művészekkel akarnak beszélgetni és oknyomozó anyagokat készíteni. Az ő történetük ez a sorozat. A Marslakók az ő szerelmeikről, csalódásaikról, pályájukról, sikereikről, bukásaikról szól. Egy néhány másodperces szpotot is nyilvánosságra hozott az MTVA.
Vélemények