Két új felsővezető csatlakozott 2011. február 1-jén a TV2 cégcsoport menedzsmentjéhez Rényi Ádám, marketing és kommunikációs igazgató, valamint Yvonne Dederick, gazdasági igazgató személyében.
Yvonne Dederick
Gazdasági igazgatóként felel majd a pénzügyi és számviteli osztály, valamint a kontrolling és üzleti tervezési osztály működéséért. Yvonne tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, több mint húsz éves gazdasági-pénzügyi vonalon szerzett szakmai ismeretekkel rendelkezik. Széles körű tapasztalata a média szektorra is kiterjed, korábbi munkahelyei között szerepel a Sláger Rádió anyavállalata, az Emmis International és az HBO.
Rényi Ádám
Közel három éves munkaviszony után tavaly áprilisban távozott az RTL Klub kommunikációs igazgatói székéből Rényi Ádám, aki most a TV2 cégcsoport menedzsmentjéhez csatlakozott. Rényi Ádám az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát francia és kommunikáció szakon, később újságíróként dolgozott. Televíziós pályáját a TV2-nél kezdte, ahol először szerkesztőként, majd kommunikációs területen dolgozott. Később a Viasat3 pr-vezetője, majd a Playboy főszerkesztő-helyettese lett. 2007 májusáig a TV2 pr-csoportvezetője volt, az év júniusától pedig az RTL Klubnál dolgozott.
Sok sikert kívánunk nekik!
Február 15-én, kedden 21.15-kor elindul az RTL Klub új magyar sorozata a C A S I N O. A forgatókönyvet Szurdi Miklós és Moravetz Levente írta. Olyan ismert és népszerű színészek szerepelnek majd a sorozatban mint Xantus Barbara, Szabó Győző, Voith Ági, Tűzkő Sándor, Quintus Konrád, Zsurzs Kati, Csuja Imre, Lengyel Tamás, Elek Ferenc, Kálloy Molnár Péter, Sághy Tamás, Trokán Anna, Bordán Lili, Baranyi László, Fenyő Iván és még sokan mások.
A Modern család második évadjával tér vissza az HBO Comedyre. Napjaink amerikai családja mindenféle formában és méretben előfordul. Az egy férfi+ egy feleség + 2,5 gyerek-es családmodell ma már a múlté, és ez gyorsan nyilvánvalóvá is válik a Modern család félórás epizódjaiból. A sorozat a második évadban is őszinte és gyakran nagyon vicces képet fest a családi élet bonyolultságáról.
Egyre több olyan ajánlót készítenek a csatornák ami figyelemfelkeltő és vicces. Ezt a hetet két érdekes promóval kezdjük. Nézd meg a videókat!
Tegnap este ismét bebizonyosodott, hogy a TV2 hírműsora, a Tények a legjobb.
Holnap este mutatja be új sorozatát az RTL. Amerikában 2008-ban indult egy kábeles adón és elég nagy sikert aratott.
A sorozat tavaly májusban indult a TV2-n. Az első 15 rész után volt egy kis szünet és a maradék 7 részt a csatorna decembertől kezdte el vetíteni. Az utolsó rész most szerdán lesz utána a Szellemekkel suttogó ismétlését adja a csatorna.

A TV Paprika hivatalos közleménye:
Ma este indul az AXN új sorozata a Trinity kórház. A sorozatot a TV2 már bemutatta még tavaly áprilisban nem nagy sikerrel. Az első évad ma este 9-től látható az AXN-en.
10 százalék feletti nézettséget ért el hétfő este a Film+ egy amerikai thrillerrel. Ez a szám bőven meghaladja a csatorna átlag nézettségét.
A PRO4 modern arculatát a TV2 kreatív csapata alkotta meg.
Január 24-től újra bemutatja a Bűbájos boszorkákat a FEM3. A három testvér történetét a TV2 már bemutatta nem is egyszer.
(A kép forrása: Cool Sajtóklub.)
Siralmas az RTL délutáni nézettsége, a TV2 egy amerikai-mexikói romantikus filmsorozattal tarol. A Marina című sorozat már szeptember óta megy a csatornán az RTL rengeteg probálkozás után egy hasonló sorozatot a Mindörökké szerelem című telenovellát rakta be, de így se tud nyerni.
Két szereplő is távozik a Barátok köztből.
Hétfőn elkezdte a harmadik Csillag születik castingját az RTL Klub. Az RTL Klub tavasszal induló tehetségkutatójára több, mint hatezren jelentkeztek. A tehetség sokszínű – hirdeti az idén az RTL Klub, és erre kiváló példa a Csillag születik. Ebben a műsorban ugyanis nincsenek műfaji kötöttségek és életkori korlátok, bárki, bármilyen kategóriában bizonyíthatja tehetségét.
Tarolt a Hawaii Five-O múlt héten az első részt 1,138 millió néző követte. A második részre már csökkent az érdeklődés de még így is nyert a saját sávjában. A sorozatnak sikerült legyőznie CSI: A helyszínelőket és a Gyilkos elméket is.
Holnap debütál a TV2 új sorozata a Zsaruvér. A sorozat 2010. őszén indult Amerikában és rögtön 10 milliós nézettségre tett szert.
Februárban új részekkel jön az AXN-en az NCIS, NCIS: LOS ANGELES, Csak veled és a True blood - inni és élni hagyni. De n
Vélemények