2012-ben is a Tv2-n lesz látható a Dakar rali. Két év kihagyás után újra lesz magyar érdekeltség a versenyen, Szalay Balázs ugyanis elindul a legendás ralin, melyet biztonsági okokból most Dél-Amerikában rendeznek meg.
A jelenleg tartó fejlesztések eredményeként (erről itt írtunk- szerk.) gyakorlatilag már egy teljesen automatizált stúdiórendszerben bonyolítjuk le az adásokat a világ legmodernebb technikáján alapuló virtuális stúdióban. Ez a műsor és az összefoglalók ebben a virtuális stúdióban születnek majd. Január 1-től január 16-ig mindennap esti összefoglaló keretében adunk tudósítást a két magyar csapat eredményeiről, illetve főműsoridőben mini program keretében próbálunk nagyon rövid összefoglalót adni az aznapi eredményekről.
Idén szeptembertől új műsorokkal, új pozicionálással indult el a TV2, amelynek a fókuszában az “Élmény a négyzeten” áll. Nem beszélnék az új műsorokról, csak párat emelnék ki, amelyek jól mutatják, hogy a Dakar ebbe a vonulatba mennyire jól illeszkedik bele. Új autós műsorral indultunk, az Autóguruval, illetve életre keltettük a már kultuszműsorként működő TotalCart is. Tehát jól mutatja azt, hogy az “Élmény a négyzeten” koncepcióban a férfi nézőket megcélzó műsorkínálatban a Dakarnak, a világ egyik legnagyobb márkájának és sporteseményének ott a helye. - nyilatkozta Simon Zsolt a keddi sajtótájékoztatón.
A Sorozat extrát már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!
Vélemények